A szakirodalom áttekintése után, egy fokozatosan mélyülő, több lépcsős kutatási folyamat során a következő kérdésekre kerestük a választ: Mennyire reflektívek a felek (hallgatók és oktatók)? Hogyan határozzák meg a tanítás, tanulás lényegét saját maguk számára? Hogyan működnek együtt az eredményesség érdekében hallgatók a hallgatókkal, tanáraik velük és a tanárok egymás között a hallgatók érdekében? Hogyan ítélik meg az értékelés szerepét a MOME-n?  Hogyan látják egymás és saját maguk prioritásait, mit tekintenek érvényes tudásnak, hogy látják milyen attitűdök szükségesek az eredményesség eléréséhez, milyen feltételek lennének szükségesek ennek teljesítéséhez, ugyanakkor mennyiben adottak ezek?

A kutatás egymásra épülő szakaszai egyre árnyaltabb képet nyújtottak a MOME-n tanítás-tanulás jellegéről, ugyanakkor az egyes részek egymást is értelmezték.

A szakirodalom áttekintését követően összeálló kutatási kérdések alapján először az egyetem oktatóinak nézeteit vizsgáltuk strukturált interjúk segítségével. 20 oktatót vontuk be ebbe a fázisba, ami a tantestület kb. 1/5-ét jelenti. Kiválasztásuk szempontja az volt, hogy megfelelően reprezentálják az egyetemet a képzési típusok, szakok, nemek, az egyetemen szerzett oktatói tapasztalat, életkor, vezetői és beosztotti státusz alapján. A strukturált kérdések saját pedagógiai munkájuk és motivációik reflektálására, a hallgatók tanuláshoz való viszonyának feltárására, a tanítás-tanulás intézeti klímájára és fizikai feltételeire vonatkoztak. A tőlük nyert információk segítségével árnyaltuk tovább a kutatási kérdéseket és készítettük el a hallgatói kérdőívet. Az egyetemi hálózaton keresztül minden hallgatót elérő online kérdőívet 277 diák töltötte ki, ami a teljes hallgatói populáció kb. 1/3-át jelenti. A válaszadók minden képzési szinten (BA, MA, doktori), minden szakot képviseltek, a kisebb egyenetlenségeket mátrix súlyozással kompenzáltuk.

A hallgatói kérdőív eredményeinek pontosítása és értelmezése érdekében a hallgatók és az oktatók körében is két-két fókuszcsoportos beszélgetést végeztünk a kérdőívek statisztikai elemzése segítségével feltárt és szignifikáns összefüggéseket mutató kérdéskörökről.

A kutatás mindhárom szakaszában visszatérő és figyelemre érdemes kérdéseket felvető témák a következők voltak: Mi számít hasznos és korszerű tudásnak a művészeti és designer képzésben? Hogyan működik az értékelés fejlesztő szerepe a MOME-n? Milyen hatékonyak a tanítás-tanulási munka szervezési keretei, kiemelten a csoportos tanulási formák? Valamit, hogy működik a hallgatói karriertámogatás? Ezek a kérdések, valószínűleg nem csupán intézményspecifikusan érdekesek, hanem általános tanulságokkal is szolgálhatnak a felsőoktatás mai helyzetére, különös tekintettel persze a művészeti felsőoktatásra nézve.

A kutatásról részletesebb beszámoló itt érhető el. pdf letöltése

A kooperatív pedagógiai módszertan jelentős kutatásokkal és számos innovációval rendelkezik világszerte a közoktatásban. A jelenkor gazdasági és társadalmi viszonyainak már nem felel meg a hagyományosan frontális módszerekre épülő oktatás. Ez az újfajta pedagógiai igény napjainkra a felsőoktatást is elérte. Ami egyaránt fakad az információs társadalom ismeretszerzési módjainak megváltozásából és a munkaerőpiac igényeiből, mely kooperációt, társas együttműködési és gyors adaptációs készségeket vár el a munkavállalóktól. Ezeknek a készségeknek, kompetenciáknak a fejlesztésére a kooperatív pedagógia bizonyítottan alkalmas.

„A kooperatív tanulási forma a tanulók (4-6 fős) kiscsoportokban végzett tevékenységén alapul, és az ismeretek és az intellektuális képességek fejlesztésén túl kiemelt szerepet játszik a szociális kompetencia, azaz a tanulók szociális készségeinek és együttműködési képességeinek kialakulásában és fejlődésében is. A tanulók a csoportmunka keretében közösen dolgoznak, ez együttes felelősséget jelent a csoport eredményéért, tehát nemcsak a saját, hanem a csoporttársak munkájáért is. A kooperatív tanulás, mint módszer a konstruktív tanulási elméletre épül, amely szerint az ismeretek elsajátítása mindig alkotó, azaz konstruktív módon történik: az emberi agy az ismereteket nemcsak befogadja, hanem szortírozza, rendszerezi, átalakítja, újjáteremti. A kooperatív tanulási forma – ahogy a többi cselekvő tanulási forma is – a hagyományos tanulási módszerekkel szemben nemcsak megengedi, hanem kifejezetten stimulálja az emberi agy ezen alkotómunkáját, konstruktivitását.”

(Óhidy Andrea (2005): Az eredményes tanítási óra jellemzői. Kooperatív tanulási formák a gyakorlatban In: Új pedagógiai Szemle, 12. szám, 100 – 108. pp. Eredményes tanítási óra kooperatív technikával

A MOME-n 2016. őszén és 2017 tavaszán 3+1 napos tréning zajlott le Kerékgyártó Judit (a SZIA Alapítvány munkatársa) vezetésével. Az első 3 napon a kooperatív módszer alapelveivel ismerkedtünk meg.

Ezek a következő, Spancer Kagantól származó alapelvekben foglalhatók össze leginkább:

Építő egymásrautaltság

Az építő egymásrautaltság a kölcsönös segítséget és a teljesítményt elismerő normák kialakulását teremti meg a diákok között, emellett fokozza a társak közötti mentorálás gyakoriságát és minőségét.

Egyéni felelősség

Az egyéni felelősség jelentős mértékben növeli a tanulók részvételét a folyamatban és fokozza a teljesítmény iránti motivációjukat.

Egyenlő részvétel

Amikor egyenlővé tesszük mindenki részvételét, azok is csatlakoznak, akik egyébként nem vagy

nagyon kevéssé vennének részt a folyamatban.

Párhuzamos interakció

A diákok munkára fordított energiájának a mértéke és a tanítás hatékonysága is jelentősen megnő, amikor az egymás után következők helyett egyidejű (szimultán) tanulást lehetővé tevő módszereket (struktúrákat) alkalmazunk.

(Dr.Spencer Kagan – Miguel Kagan (2009): Kooperatív tanulás, Ökonet Kft)

A kooperatív képzéssel az volt a célunk, hogy a MOME-n, illetve a művészeti oktatásban jelenleg és a jövőben oktató kollégák megtapasztalják a módszeresen kialakított „kooperatív” csoportban együttműködés élményét – saját közvetlen vagy más szakokon dolgozó kollégáikkal. Mindezt részben azért, hogy az általuk vezetett képzéseket már a kezdetektől együttműködve alakítsák ki, akár a szakon belül, akár más szakokkal, intézetekkel vagy külső partnerekkel. Másrészt pedig azért, hogy az iránytásukkal tanuló hallgatók csoportos tanulási formáit minél hatékonyabban segítsék megvalósulni.

A Kagan-féle módszerek („struktúrák”) közül először a csapatépítés technikáit gyakoroltuk, ami egymás megismerését, a közös érdeklődés felfedezését, valamint az egyenértékű és kölcsönös feladatvégzés alapjainak megteremtését szolgálta.

A csapattagok kölcsönös, pozitív függésének megszilárdítása után foglalkoztunk a gondolkodásfejlesztés módszereivel is, melyek a hagyományosnál jobban szolgálják a jelenkorhoz alkalmazkodó tudásszerzést. Ezek a módszerek ugyanis építenek a társaktól tanulásra, az önálló információ-feldolgozásra, az információk hatékony szelektálására és megosztásának képességére is. A szimultán tanulás helyzetei és egymás tanítása ugyanakkor a kommunikációs készségek fejlesztésével is együtt járnak.

A csapatban együttműködés mellett a nagyobb közösséghez tartozás felelősségét is gyakoroltuk a kohéziót segítő módszerekkel. A csapatok gyakran kényszerültek olyan külső együttműködéseket szolgáló megoldások feltalálására, amelyek kölcsönösen előnyös helyzetbe hozták őket más csapatok tagjaival, lehetővé téve ezzel, hogy mindenki jobb eredményhez jusson.

A képzés utolsó egységében arra törekedtünk, hogy a kooperatív módszereket már inkább kifejezetten felsőoktatás specifikus és a MOME képzési igényeire reagáló módon próbáljuk felhasználni. A cél főként az volt, hogy átgondoljuk azokat a kulcsfontosságú kérdéseket és helyzeteket, ahol a kooperatív pedagógia hatékonyan bevezethető a munkánkba.